A zene ereje időn és téren át ⧫ Mörk Leonóra: A herceg és a lányka

Mörk Leonóra regénye egy roppant különleges könyv, nemcsak a története miatt, megjelenésének körülményei sem mindennapiak. A vékonyka kötet a vírushelyzet első hullámában jelent meg, ráadásul eddig teljesen szokatlan módon először e-könyv formátumban. A könyv nyomtatott verziója jó pár hónappal a könyvbemutató és az e-könyv után látott napvilágot, ami már biztosított némi táptalajt a kiadvány sikerének. Sajnáltam volna, hogyha nem jelenik meg nyomtatott változatban is, mivel egy nagyon szép könyvről van szó. A folyamatok megfordítása nagyon logikus és helyes döntés volt a kiadó részéről, végül meg tudták jelentetni a könyvet, de nem verték magukat fölösleges kiadásokba egy olyan időszakban, amikor a könyvesboltok zárva voltak. 

Ez volt az első könyvem az írónőtől, azonban már régóta szemeztem a regényeivel és örülök, hogy ezzel a kedves kis történettel kezdhettem el az ismerkedésemet a szerzővel. Vártam már ezt az olvasást, mert mindenhol nagyon pozitív véleményeket hallottam a kötetről és amúgy is imádom a több szálon futó történelmi regényeket. Ebben a történetben megismerkedhetünk a 18 éves Nórival, akit az édesanyja, Erika egyedül nevel. Erika úgy döntött, eljött az ideje, hogy a lánya megkereshesse az apját, hogyha szeretné. Ezért átadja neki az egyetlen dolgot, ami a férfitól maradt, egy flopilemezt. Furcsa belegondolni, hogy a 21. században egy flopi lemez tartalmának megfejtése mekkora problémát tud okozni főleg, hogy a 2000-es évek elejének csúcs adathordozója volt. Hihetetlen mennyit tud változni a világ röpke két évtized alatt. 

Nóri felfejtve a flopi lemez titkát egy kéziratot talál, ami visszarepíti őt Beethoven korába és elmeséli Louis Ferdinand porosz herceg igaz történetét. A regényben lévő regény nyomán indul el soha nem ismert apjának felkutatására és szépen kibontakozik a félresikerült házasságából menekülő, makacs Erika története is. A regényt átszövi a zene, minden egyes mondat és sor zenei vonatkozású, ez a hihetetlen erő járja át a karaktereket is. A zene fontossága mellett említést kell tenni a multikulturalitásra is, a történet nemcsak a mai, de a 18. századi Németországba, Hollandiába, Görögországba, de még India varázslatos tájaira kalauzolja el az olvasókat.

A regény nagyon fontos lehet az írónő számára is, hiszen a főhős ugyanazt a nevet viseli, mint ő, Leonóra. A név pedig magától a mestertől, Beethoventől ered. A regény Frieda és Louis Ferdinand különleges szerelmét mutatja be egy olyan korban, amikor a zene nagyon sokat jelentett az embereknek. Még a hideg is kiráz, hogyha belegondolok voltak emberek, akik személyesen ismerthettek olyan nagy embereket, akik a történelmet alakították. A jelenbeli szál főleg a mai világban már-már teljesen természetes kapcsolati rendszert mutatja be, ahol a válás és az egyedülálló szülők, nem különlegesek és érdekesek, hanem teljesen megszokottak. 

Nagyon kellemes olvasás volt, ami jót tett a lelkemnek. Kedves egyszerűségével mégis képes sokat adni az olvasónak, hiszen ennek a könyvnek is több rétege van, csakúgy, mint az életnek.

Vélemény: 5/4  

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Történelmi regények könyvajánlója ⧫ Avagy milyen könyvekkel kezdjük, ha szeretnénk jó történelmi regényeket olvasni

Talán életem legfontosabb könyve ⧫ Szabó Magda: Az őz

Mihail Bulgakov: A Mester és Margarita - "Kézirat el nem ég!"