Könyvorgia tippek idegennyelvű könyvek beszerzésére

A napokban vettem számba az idei év olvasmányait és sajnos az angol könyvek száma igencsak gyérre sikeredett. Összesen három könyvet olvastam el angolul, amiből kettőt nem tekintek teljes értékűnek, mivel nagyon vékonyak voltak. Ezt szeretném kicsit ellensúlyozni az év hátra lévő részében és még legalább 2-3 regényt elolvasni angolul. Be is szereztem pár újdonságot, ami nagyon felcsigázta az érdeklődésemet és magyarul (még) nem jelentek meg vagy nem is fognak. 

Persze angol vagy más idegen nyelvű könyveket nem olyan egyszerű vásárolni, mint a magyar nyelvűeket. Ebben a posztban összegyűjtöttem néhány tippet arra vonatkozóan, hogy hol érdemes ezeket a könyveket beszerezni, esetleg jóval áron alul. 


1. Antikváriumok

A legkézenfekvőbb antikváriumokban keresni. Már szinte az összes antikváriumban találunk idegen nyelvű szekciót, főleg persze angol nyelvűeket, ám némi keresgélés után olyan népszerűbb nyelvű regényekre is bukkanhatunk, mint a német, a francia, az olasz vagy a spanyol. 

Ha antikváriumozni támadna kedvetek mindenféleképpen a Múzeum körutat ajánlom, mert ott egymás mellett találhatóak a jobbnál jobban ellátott antikváriumok. 

2. Libra Books 
1085 Budapest, Kölcsey utca 2. 

A Libra Books egy hatalmas idegen nyelvű könyvesbolt a Rákóczi téren. Az üzlet sajátossága, hogy az utca egyik oldalán lévő helyiségben csak angol nyelvű könyveket forgalmaznak, a másik oldalon, pedig minden további nyelven íródott könyv fellelhető. Az üzletekben számos nyelvkönyv és szótár mellett jelentős számú regényt is találhatunk.
3. Libro-Trade: Idegen nyelvű könyvek webáruháza

A Libro-Trade webáruháza kizárólag az idegen nyelvű könyvekre szakosodott. Már több könyvet is vettem tőlük, amikor kint voltak a könyv fesztiválon.
A kínálatot ide kattintva vehetitek szemügyre.

4. Bookdepository

A Bookdepository egy Londoni székhelyű webáruház, akik a világ minden egyes országába szállítanak. A könyvek újak és mindig rengeteg kedvezményes darabra bukkanhatunk az oldalon. Többször is rendeltem már az oldalról, a csomagok mindig rendben megérkeztek, a könyvek alaposan be voltak csomagolva. Amit még pluszként sorakoztatnék fel, hogy az oldalon minden könyv ára forintban van megadva ezért nem kell bajlódnunk az átváltással. Ráadásul a Bookdepositoryról rendelve mindig egy könyvjelzőt is kap az ember a rendelt könyv mellé.
Ide kattintva nézhettek szét az oldalon.
5. Word of Books

Szintén angliai székhelyű könyvesbolt, ami szállít kis hazánkba. A Bookdepository-val ellentétben használt könyvekkel kereskednek, ezért alaposan meg kell nézni a leírásban, hogy milyen állapotban van az az adott könyv, amit rendelünk. Potom áron juthatunk itt hozzá könyvekhez, sok esetben a szállítási költség sokkal drágább, mint maga a könyv(ek). Az oldalon fontban vannak megadva az árak, úgyhogy nem olyan egyértelmű számunkra, mint a Bookdepository oldalán.
A Word of Books oldalán ide kattintva böngészhettek.

5+1. Libri Könyvesboltok 

A Libri Könyvesboltok azért nem teljesértékű része ennek a listának, mert nem az idegen nyelvű könyvekre szakosodtak, de minden üzletükben van már idegen nyelvű rész. Hol nagyobb, hol kisebb. Néhányszor vettem már innen is angol könyveket ilyen olyan akciók keretében. Azonban érdemes szem előtt tartani, hogy ezek a könyvek online, a Libra Booksnál vagy a Libro-Trade oldalán sokkal olcsóbbak.

Remélem hasznos volt ez a kis összeállítás. Amennyiben valami kimaradt vagy van valamilyen bevett hely, ahol ezeket a könyveket beszerzitek, kérlek, írjátok meg kommentben.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Történelmi regények könyvajánlója ⧫ Avagy milyen könyvekkel kezdjük, ha szeretnénk jó történelmi regényeket olvasni

Talán életem legfontosabb könyve ⧫ Szabó Magda: Az őz

Mihail Bulgakov: A Mester és Margarita - "Kézirat el nem ég!"