Vékony vs. vastag könyvek + Paulette Jiles: A kapitány küldetése értékelés

Sokszor felmerül a kérdés, hogy inkább vékonyabb könyveket érdemes olvasni, amiknek hamar a végére lehet érni vagy inkább jó vaskos regényeket, amikben igazán el tud mélyedni az ember. Ez akárhogy nézem is egy örök vitás kérdés a könyvmolyok között, olyan, mint a fizikális könyv és az e-book kérdésköre. Mivel én magam nagyon sokat vívódom egy új könyv kiválasztása során, hogy inkább a vaskosabb vagy a vékonyabb kötetet vegyem le a polcról, úgy éreztem megérett egy bejegyzés ebben a témában. 

Januárban nagyszabású olvasási terveim voltak a 2019-es évre vonatkozóan. De persze ahogy teltek a hónapok rájöttem, hogy idén sem fogom tudni megváltani a világot és kénytelen voltam lazábbra venni a saját magamnak állított feladatokon. Az első számú fogadalmam (ami a leghamarabb dőlt be :P), hogy minden hónapban elolvasok egy nagyregényt. Nagyregénynek a 600 oldal feletti könyveket számolom. Már az év elején problémákba ütköztem, mivel azért darabszámilag is szeretek jól olvasni, iszonyatosan frusztrálni kezdett, hogy ameddig átrágom magam egy-egy nagyobb művön el tudnék olvasni három közepes méretű könyvet. Ezért amikor új könyv olvasásába kezdtem mindig a vaskosokat tologattam odébb. Az év felénél járunk, hat regényt kellett volna elolvasnom, amiből csak három sikerült, abból is az egyik hangoskönyv volt... Nem gondoltam volna, de iszonyatos frusztrációt keltett bennem.

Mostanában szívesen veszek le a polcról vékonyabb köteteket, amik egyrészt remek buszos olvasmányok, gyorsan lehet velük haladni és sokszor jót tesz az ember (könyvmoly)lelkének, ha egy-két nap alatt be tud fejezni egy könyvet. Persze a rövidebb történeteknél óhatatlanul előkerülnek az olyan problémák, mint hogy nehéz belerázódni a stílusába, mire az ember megszokja már vége is a könyvnek. 

Nem lehet csak és kizárólag az egyik vagy a másik oldalra állni ebben a kérdésben, hiszen ez is jó meg az is, de mind kettőnek megvannak a maga árnyoldalai. A leghathatósabb tanács amit adhatok, hogy muszáj váltogatni ezeket, hogy egyik se őröljön fel és nem kell görcsösen ragaszkodni egyikhez sem, hiszen mindkét könyvtípusban vannak kiemelkedően jó alkotások. Illetve ne féljünk az impulzus olvasástól sem, éppen ami jól esik azt vegyük a kezünkbe, mert akkor tényleg mindig öröm lesz az olvasás. 

Paulette Jiles: A kapitány küldetése 

A kapitány küldetése tipikusan egy olyan könyv, ami túl rövid volt ahhoz, hogy rendesen bele tudjak rázódni a történetbe. Amikor a végére értem, pedig már annyira élveztem, hogy nem akartam, hogy vége legyen. A rövid könyvek tipikus problémája. De nézzük miről is szólt maga a történet. 

Paulette Jiles egy remek Texasi írónő, aki az 1870-es évek vad Texasi tájaira kalauzolja el az olvasót. Ebben a regényben egy olyan Texasról olvashattam, ami számomra eddig ismeretlen volt, hiszen ebben az időben az indiántörzsek még nem voltak teljesen visszaszorítva a rezervátumok területére, hanem viszonylag szabadon portyázhattak, fosztogathattak, fehér embereket öltek és skalpoltak meg rituálisan, valamint rabolták el a gyerekeket, hogy aztán törzsi kertek között neveljék fel őket. Regényében Jiles egy elrabolt, majd visszaszolgáltatott kislány történetét meséli el. A német családból származó Johannát hat éves korában rabolták el a kojota indiánok. Ő volt az egyetlen túlélő a családjából, megölték húgát és szüleit egyaránt, Johannát pedig befogadta egy indián család, akik megtanították őt a szokásokra, a nyelvre, hogy milyen is indiánnak lenni.

Abban az időben Texas vidékét vad politikai csatározások dúlták, zavargásokkal teli idők voltak, ami nagyban megnehezítette a biztonságos utazást az állam területén. Nemcsak az indiánoktól kellett tartani, hanem az ilyen vagy olyan politikai irányzatokat valló önkéntes igazságosztóktól is. Egy olyan korba kaphatunk bepillantást, ahol megfértek egymás mellett az olyan modern csodák, mint a távíró és az embereket megskalpoló indián hordák. Furcsa ellentmondásos időszak, amikor a hírek, hírvivők és felolvasók útján terjedtek. A regény címszereplője a Kapitány öreg korára kénytelen járni az államot, vinni a híreket, felolvasóesteket tartani, hogy meg tudja keresni a betevőre valót. Johanna hazavitelére utolsó küldetésként tekint, de a kislány megváltoztatja az életét a még hátra lévő időre.

Nagyon tetszett, hogy az írónő alaposan végig vezetett a kor történésein, politikai vitáin, nagyobb eseményein, területi és etnikai megoszláson. Azt sajnáltam, hogy az indiánokról nem tudtam meg annyit, amennyit szerettem volna, például, hogy miért rabolnak gyerekeket, vajon milyen ingerek és behatások érik az elraboltakat a fogság ideje alatt, ami miatt már nem tudnak visszaintegrálódni abba a társadalomba, amiből kiszakították őket. Ezt a hiányosságot azonban nem lehet felróni az írónőnek, hiszen ezeket a kérdéseket még nem derítették fel a történészek.

Ez egy remek történelmi regény, egy izgalmas, nem túl gyakran hangoztatott történelmi korról és témáról. Azoknak kifejezetten kedvére válhat, akik szeretik az utazó regényeket, mert ez az a javából.

Vélemény: 3,5/5